Nehéz az ember élete, amikor vörösbor rajongók veszik körül, ilyenkor gyakran eltolódik a súlypont. Így volt ez legutóbb is, amikor 5 tétel került az asztalra. Egy a szerencsém, hogy ezúttal mind Kékfrankosok voltak. Sokáig nem találtam a helyem a vörösök között, de ez az egyik olyan fajta, amelyik megkedveltette velem azt. Elvégre nem lehet mindig csak fehér bort inni, illetve vannak is olyan idők, amikor nagyon kívánja az ember a vörösbort. Időnként pedig kifejezetten testet és tannint akar. Ezúttal azonban a tavaszra való, könnyedebb osztály felé evezünk.
Eger Cottage – Vörös 2012 /Eger
Bukolyi Marcell munkájának a szélesebb világ felé nyitása, annak populárisabb ága. A hozzáállás, a minőség az olyan, mint a családi birtok bármely tételénél, azonban itt egy marketing arculat mögé bújtatott ördögöt hoz magával. Elsőre azt mondanánk, hogy nem is olyan ördögi, mert annyira lágy, kimunkált, itatja magát, jól egyensúlyozik a komoly–játékos mezsgyén. Ez az, ami a végletekig kidolgozottságból adódik, és ettől lesz olyan ördögi. Igazán szép marketinges munka….még szerencse, hogy ebben az esetben – mind a címke, mind a bor esetén – teljesen pozitív felhanggal. Nagyon kellemes vörös, amit akkor is szívesen fogyaszt az ember, mikor alapvetően nem is volt kedve a vörösborhoz. Árban az ingerküszöbön belül van, különösen, amikor tudjuk, hogy a vásárlás után nem ér majd meglepetés. Persze ez az első évjárat ebből a tételből, de bízunk benne, hogy a felfogás megmarad. Sokáig. (1900 – 2300 HUF)
Ráspi – Kopár 2011 /Sopron
Jó játék ez a borkészítés. Még szerencse, hogy soha semmi marketingfogás nincs benne. Kopár, mert a dűlőt, ahonnan a szőlő származik, így hívják és pont. Alapvetően ez is egy kékfrankos, csavarzárral megruházva és mint az előbb, a palack itt is mélyen hallgat a fajtáról. Ettől még a bor teljesen rendben van. Kerek és megvan mindene aminek meg kell lennie, bár nekem egy kicsit talán a kimunkáltság határain túl létezik. Mármint túl lett ez húzva (ami a szokásos Ráspi árazás és ennek a bornak az ára között érhető könnyen tetten). Erősen megosztó, el kell dönteni, hogy akarjuk vagy sem. Sokkal „tolakodóbb” és keményebb, mint az előző tétel, de ahogy mondani szokták, ami megosztja a közvéleményt, az általában jó. Az ásványosság egy ilyen dolog a borban, különösen amikor vörösről van szó. Nincs vita, szép illat, jó korty. Inni szeretnénk és lehet is….jó az ára, tehát megteheted. De vigyázz…kicsit karakteresebb és ásványosabb, mint gondolod. (2000 – 2300 HUF)
Ludányi Balázs (Centurio Borház) – Kékfrankos 2012 /Mátra
Balázs egy egyenes ember, mind a munkájában, mind nagyjából minden másban, amiről eddig vele beszélgettem. A fentiekkel ellentétben, ő vállalja a kékfrankost a palackon is. Ahogy Mr. Red megírta, valahogy most ezzel kell operálnia a borászoknak. Azért szokták kerülni, mert a fiatalabb generáció máshoz van/volt szokva – kicsit sajnos negatív felütéssel – és ezért nehezebb nekik eladni a fajtát. Állítólag. Olyan ez mint a Bikavér története. Balázs ellenben valami olyat csinált ezzel a fajtával, amit egyébként a fiataloknak is bátran ajánlanék…mit ajánlanék, kötelezővé tenném. Van színe, van illata, van karaktere, adja a fajtát, de kapjuk a Mátrát és közben gyümölcs van és savak. Orgia. Történetesen tudom, hogy van benne alapanyag rendesen, és volt szerencsém a bor fejlődését követni. Kóstoltam hordóból, kóstoltam fiatalon, és most kicsit idősebben is, és még mindig működik. Fog is még egy ideig. Utalva Mr. Red ezzel kapcsolatos dilemmájára, én tartogatom a palackjaim. Amikor igazán érdeklődő emberek társaságába keveredek, akkor azért én is nyitok egy palackot. Jó az, ha mindenki találkozik széppel és tanulni is tud belőle. Igazából készült belőle egy cuvée…, na az az igazán nagy és szép OKOSSÁG. (2300 – 2800 HUF)
Pósta Borház – Kékfrankos 2009 /Szekszárd
Ebben az összevetésben ez volt a legkimagaslóbb borunk az este folyamán. Ez egy jó illatú, jó aromájú, jó egyensúly mellett egy karakteres, szép és kifejezetten könnyen iható bor. Annyira dolgoznak a savak, ami még éppen szerethető és játékosságot ad neki. A hordó szépen ott van, de még mindig ad annyi gyümölcsöt amitől a lányok is akarják. Kicsit karakteresebb – ami nem az évjárat és nem az érés kérdése – és sokkal klasszikusabb kékfrankos, mint bármelyik előző, de hiszem, hogy ettől válik a borisszák kedvencévé. Ami igaz, az igaz. Ez kell nekünk az otthoni borkészletbe, hogy amikor komolyan kell ’csevegni’ akkor legyen mellé valami ugyanolyan komoly. (2500 – 3000 HUF)
Az utóbbi időben volt szerencsém a szekszárdi vörösborok világába mélyebben is betekinteni. Nyilvánvalóan nehéz egy ottani bort hasonlítani a korábbiakban fejtegetettekhez, hiszen a régió egyértelműen ebben jó igazán. Ettől még nem hagyok fel az ismerkedéssel más vörösökkel a Mátrából és Egerből sem. Évjáratban sem passzolunk igazán, mert 2009 óta volt lehetősége a bornak eleget fejlődni ahhoz, hogy meghatározó élményt nyújtson. Az évjárat remek voltáról már nem is szólnék. Egy jó vörösbor sokat fejlődhet az idő elteltével, ezért a fenti - ifjabb - borok most virgoncabbak, frissek, de bőven fognak még alakulni, érni. Sokat. Az alapgondolatom ezzel az, hogy a 2012-es évjárat tételei lehetnek majd olyan jók, mint a 2009-esek, csak elég türelmesnek kell lennünk, hogy beérhessenek és ne fogyjanak el előtte.
Akik folyton beledumálnak