Mondtam már, hogy azt szeretjük, ha egy belépőbor is abszolúte rendben van? Persze, hogy mondtam. Hát ez pont olyan. Emlékszem, amikor először jártam Gyöngyöstarjánban kóstolni, sikerült behúzni Ludányi Balázst és Losonci Bálintot egy körben. Csak néztem, mint a luki nyúl: „Ilyen van? Hogy innen indul a borsor, a kóstoló? Ilyen testes; érett, hozamkorlátozott szőlőből készült borokkal?”
Hát igen, van ilyen. A Parola is hibátlan alapanyagból erjedt, természetesen spontán. Felfogásban nagyon hasonló amúgy a Furfanghoz, egy csipetnyi természetes szénsav és némi alkoholos édesség (talán még egy pici maradékcukor is?) teszi behízelgővé. Ő sem elsősorban a fajtákról szól (zöldveltelini és rizlingszilváni, ha jól emlékszem), legalábbis elsőre, aztán szépen előbújnak a jellegzetes ízek, illatok. Árban is ott van, ahol a Furfang.
Említettem már, hogy érett, koncentrált szőlő az alap? Ez a mélyebb színből (is) sejthető. Seprőn is lehetett egy darabig, mert finoman krémes a textúra. Hordó viszont nincsen (csavarzáras), helyette szőlő van és gyümölcsösség, meg test. Úgy csorog le a torkon, mint egy dús, fehér húsú barack leve a mohó állán. Igazán finom. Épp olyan, mint amit az egyszerűségében is kedves címke ígér – tökéletes beszélgetős-borozgatós, elmerengős, együtt hallgatós nedű. Bármikor inkább ez, mint egy vékony, lélektelen technológia bor. Ennyi.
Akik folyton beledumálnak