Wine Shack

A bazi nagy kékfrankos kóstolót másnap követő tabáni sörözés után mindenhez volt kedvem, csak vörösborokat tesztelni nem. Ezért előbb letoltam egy üveg rozét fröccsben a másnaposság ellen, majd harmadikán nekiugrottam a népharag által rám kényszerített feladatnak. Nem akarásnak viszont nyögés a vége, mondta volt édesanyám nem egyszer, hát, nem lett ez másképpen most sem. Hülye fejjel ugyanis előbb 2006-os, kifutó, „jóáras” tételekkel próbálkoztam, de hamar rájöttem, hogy sem időm, sem kedvem a kellemetlen illatokat elűző több napos szellőztetéshez, majd az érvek keresésének ahhoz, hogy meggyőzzem magam, az öregecske, oxidálódott tételek ezen az áron mégiscsak vállalhatóak. Hát nem azok. Főleg harmadnaposan nem. Lefolyó.

Kétségbeesésemben nyúltam az Éjszakai repüléshez. Merfelsz Gábor borkészítési filozófiája és -technológiája kizárja a további csalódást, gondoltam. Mert az már tényleg sok lett volna itt és most. Hát akkor lássuk: egy pici körversenybe bele kell azért kergetni a nedűt a pohárban, hogy orrba lélegeztetve megadja az elvárt gyümölcsös illatokat, de nyilván én vagyok a hunyó, mert nem bírok várni egy kicsit... Szín: a felületén ott a játékos pirosság, a magja azonban elég sötét (ha már éjszakai...). Ekkor már sejtettem, hogy nagy baj nem lesz vele, Szekszárd beköszönt: „Jó napot!”. Illetve jó éjszakát, na.

Ízben cseresznye, konyakos meggy és némi piros bogyós gyümölcs, amin itt-ott áttör a komolyság. A jó érzékkel visszafogott hordóhasználat ellensúlyozza a korrekt alapanyagot. Tessék, éppen ezzel pozicionálta magát a Duna-melléki sváb közösség Villány ellen (mellett). Ettől szereti a szekszárdi borokat szinte mindenki: komolyak, elegánsak, de könnyedek is egyben, érzékiek, szexik, miegymás. Kicsit komplexek, de azért megfejthetőek. Életvidámak, de nem felelőtlenek, sőt éppenséggel nagyon is megbízhatóak. Épp mint korunk férfi ideálja, ha már itt tartunk. Csakhogy, amíg tökéletes férfi nincsen, mert egyszerre ennyi, egymásnak ellentmondó elvárásnak képtelenség megfelelni, addig tökéletes szingli-bor van. Ez is az. Talán azért sikerül neki, mert küvéként több fajta és dűlő előnyeit tudja egyesíteni. A zweigelt hozza a játékosságot, a néró a színt, a kékfrankos a savgerincet, a merlot a bársonyosságot, a két cabernet pedig a testet. Tetszeni fog nektek is, abban biztos vagyok! Mindez ráadásul elérhető, very reasonable áron, ahogy a német mondja.

Úgyhogy végül csak megérkezett a felmentő sereg, a mindig várva várt légi támogatás most is megfordította a csata kimenetelét. Merfelsz borokról nyilván lesz még szó, akkor majd bemutatom a pincét, most kedvem sincsen hozzá, arról nem is beszélve, hogy ez a cikk már így is kerek. Ha nem így vélitek, szóljatok csak nyugodtan, legalább felpörög egy kicsit a blogunk komment részlege :D. Na jóccakát!