Wine Shack

Palackokról van szó mindig, de ezúttal csak a kitöltött pohár számít (hol kevesebb, hol több).

Szakítok szokásos önmagammal és a tömörségre törekszem. Nincs hangulat (csak kevés), nincs körítés, nincs kép, nincs magyarázat. Csak a bor és a pillanat hatása van. Ennyi.

Variszkusz – Rajnai Rizling 2012

Röviden: etyeki. Nincs ebben semmi rossz, ha figyelembe vesszük, mit tud, mit várhatunk a régiótól ebben az árfekvésben. Hosszabban: jön a külföldi, megörül, ezt kéri, mert rajnai rizling, jól meglepődik és elgondolkodik, hogy mi magyarok mit is gondolunk. Érződnek ugyan a rajnai szép savai és illatai (ezt tudja Etyek nagyon), de nem a klasszikus hatást produkálja, inkább egy könnyed, üdítő bor, ami tipikus lazító tétel. Viszont nem annak kellene lennie és én sem ezt vártam. (4250 HUF/palack borbárban)

Fanni kertje – KisŐnagyŐ furmint 2012

Megadta azt a hiányzó karaktert, azokat az aromákat, a burkolt keménységet, amit hiányoltam. Szépen simult, nem tolakodott, de mindezzel együtt is az erősebb – nem kifli és sajt – ’snack’ mellett is jól fogyasztható volt, nem veszített a korty MAGÁBÓL. Nagyon klasszul működött az enyhén hűvös időben, felmelegített, megmutatta a furmint szépségeit, van sava, van gerince és szívesen kortyolnánk belőle még egy pohárral. Tedd is meg, mert érdemes és minden forintot megér. (3250 HUF/palack borbárban)

Pelle Pince – Hárslevelű 2012

Na, végre! Erre vártam, mióta az első bor első kortya leért. Azt hittem nincs szükségem erre a nap végén, de most már tudom, hiányzott. Karakteres, nyomulós, pont azt az arcát mutatja a Hárslevelűnek, ami miatt IMÁDNI lehet azt. Bizonyítja, hogy nem kiegészítő fajta, hanem igazi domináns, ha jól bánnak vele. Remek darab, remek savakkal és ásványos jegyekkel, miközben az egész tavaszi virágzást érezni lehet rajta. Soha több fehér virág nem tolult még az emlékeidből eléd. Messze a legjobb bor ma este, az ilyenek miatt akar az ember felfedezni borokat. (4250 HUF/palack borbárban)

Az első borral külön úton indultam, mint Mr. Red. Ha akarja, megosztja, ha nem akarja, akkor megtartja.

Szép napot!

A bazi nagy kékfrankos kóstolót másnap követő tabáni sörözés után mindenhez volt kedvem, csak vörösborokat tesztelni nem. Ezért előbb letoltam egy üveg rozét fröccsben a másnaposság ellen, majd harmadikán nekiugrottam a népharag által rám kényszerített feladatnak. Nem akarásnak viszont nyögés a vége, mondta volt édesanyám nem egyszer, hát, nem lett ez másképpen most sem. Hülye fejjel ugyanis előbb 2006-os, kifutó, „jóáras” tételekkel próbálkoztam, de hamar rájöttem, hogy sem időm, sem kedvem a kellemetlen illatokat elűző több napos szellőztetéshez, majd az érvek keresésének ahhoz, hogy meggyőzzem magam, az öregecske, oxidálódott tételek ezen az áron mégiscsak vállalhatóak. Hát nem azok. Főleg harmadnaposan nem. Lefolyó.

Kétségbeesésemben nyúltam az Éjszakai repüléshez. Merfelsz Gábor borkészítési filozófiája és -technológiája kizárja a további csalódást, gondoltam. Mert az már tényleg sok lett volna itt és most. Hát akkor lássuk: egy pici körversenybe bele kell azért kergetni a nedűt a pohárban, hogy orrba lélegeztetve megadja az elvárt gyümölcsös illatokat, de nyilván én vagyok a hunyó, mert nem bírok várni egy kicsit... Szín: a felületén ott a játékos pirosság, a magja azonban elég sötét (ha már éjszakai...). Ekkor már sejtettem, hogy nagy baj nem lesz vele, Szekszárd beköszönt: „Jó napot!”. Illetve jó éjszakát, na.

Ízben cseresznye, konyakos meggy és némi piros bogyós gyümölcs, amin itt-ott áttör a komolyság. A jó érzékkel visszafogott hordóhasználat ellensúlyozza a korrekt alapanyagot. Tessék, éppen ezzel pozicionálta magát a Duna-melléki sváb közösség Villány ellen (mellett). Ettől szereti a szekszárdi borokat szinte mindenki: komolyak, elegánsak, de könnyedek is egyben, érzékiek, szexik, miegymás. Kicsit komplexek, de azért megfejthetőek. Életvidámak, de nem felelőtlenek, sőt éppenséggel nagyon is megbízhatóak. Épp mint korunk férfi ideálja, ha már itt tartunk. Csakhogy, amíg tökéletes férfi nincsen, mert egyszerre ennyi, egymásnak ellentmondó elvárásnak képtelenség megfelelni, addig tökéletes szingli-bor van. Ez is az. Talán azért sikerül neki, mert küvéként több fajta és dűlő előnyeit tudja egyesíteni. A zweigelt hozza a játékosságot, a néró a színt, a kékfrankos a savgerincet, a merlot a bársonyosságot, a két cabernet pedig a testet. Tetszeni fog nektek is, abban biztos vagyok! Mindez ráadásul elérhető, very reasonable áron, ahogy a német mondja.

Úgyhogy végül csak megérkezett a felmentő sereg, a mindig várva várt légi támogatás most is megfordította a csata kimenetelét. Merfelsz borokról nyilván lesz még szó, akkor majd bemutatom a pincét, most kedvem sincsen hozzá, arról nem is beszélve, hogy ez a cikk már így is kerek. Ha nem így vélitek, szóljatok csak nyugodtan, legalább felpörög egy kicsit a blogunk komment részlege :D. Na jóccakát!

Kezd megjönni a jó idő és ez automatikusan hozza magával a várva várt fröccs szakaszt. Olyan ez, mint az ember életében a kamaszkor. Azt csináljuk, amit nem lenne szabad, mert jó. Ugyanakkor már értékeljük a korrekt dolgokat és csak azt fogyasztjuk, ami magában is okés. Én mindig külön kérem a szódát – nem bubis vizet –, és magamnak készítem, ahogy éppen jól esik. Így ugye belefér, hogy megnézzük milyen is a bor szóda nélkül. Egyáltalán nem mindegy, miből is lesz a nyári üdítő nedű. Nem akarnék okoskodni, hiszen mindenki más arányban vegyíti, és mást is vár el a bortól. Beszéljünk hát akkor a borról, jelen esetben 2 különböző iskola és generáció, különböző terület és különböző fajtaválasztás érintésével.

Kislaki Bormanufaktúra – Rosé 2013 /Balaton

Merlot, Cabernet, Pinot Noir cuvée rozé a friss áldozatunk. A jó rozé cuvée magában rejti az egyes fajták előnyeit, miközben ügyesen kiegyensúlyozza azok esetleges hátrányait, hogy végül örüljünk, amikor kitöltjük a pohárba. Ebben az esetben ez tökéletesen sikerült. A Pinot Noir és Merlot illatvilága harcol, miközben a pohárban forgatva érezzük a különböző piros bogyók illatait. A színe pedig a megfelelő áztatásnak köszönhetően nagyon szép, hívogató. Szénsavval palackozott a frissesség fokozására – a fotózás közben mondjuk volt vele bajunk rendesen –, viszont nem tolakodó, mikor a pohárba kerül. Ízre pedig egy feszes, nagyon jó savérzetű italt kapunk, ami már szóda nélkül is itatja magát. A savainak köszönhetően nem egy gejl, nyúlós kortyot kapunk, hanem amolyan „barátnős pofozgatást”, ami még jól esik és játékba hív. Ugyanilyen volt az illata is, nem a mostanában nagyon divatos tutti-frutti. (1500 – 1600 HUF)

Fröccsként, a szóda jól felpörgeti nekünk a savakat és a Cabernet jegyeket, amitől még a korábbinál is jobban fogjuk szeretni (1:1 arányban). Fokozva az arányt pedig ifjabbaknak is nyugodtan adható, mert szinte gyümölcsszörp benyomása van. Valószínűleg így már semmi sem ment meg attól, hogy kivégezzük a palackot!

Benedek Péter – Kékfrankos Rosé 2013 /Mátra

Tiszta kékfrankos rozéként nem játszik, nem mutat más illatokat, mint várnánk. Ez egy kicsit sarkosabb, keményebb, talán egy kicsit férfiasabb, savanykás, savhangolt rozé. Ezt mutatja az illata és ezt adja az íze is, kiegészítve egy kis gyümölcsös utóérzéssel a korty lecsengésében. Na ez az, ami miatt azt lehet mondani, hogy kifejezetten kellemes inni. Annyira kemény, amennyire nyáron vágyunk az ébresztő hatására, de az utóíz megadja a következő korty igényét. Pétertől fogyasztom már ezt a bort egy ideje (különböző fajtaházasítással ugyan), de azt hiszem, most esik igazán jól. Minden összeállt benne. Érdekes módon a 2 borunk teljesen különböző, de a szépségei miatt mindkettő abszolúte ajánlott kategória, inkább csak az aktuális hangulat dönt. Nyárra az ilyen borból kell otthonra, mert a nap végén szívesen isszuk. Igyátok ti is. (1250 – 1500 HUF)

Fröccsként, a szóda itt is felpörgeti a bort, de ebben az esetben a gyümölcsös aromák kerülnek előtérbe, és mivel a savai megmaradnak, de a korty már üdébb és zamatosabb, a lányok is beszállhatnak. Kerti sütögetések, vendégvárás időszakára kiváló, nem telít el, de éppen segít a hangulat szinten tartásában. Remek kis bor ez, hamarosan hozzuk mi is!

Sauska – Villányi Rosé 2012 /Villány

Azért született meg olyan lassan ez a cikk, mert a kóstolás közben egy barátomnál belefutottam a harmadik tételbe. A gondot az okozta, hogy írjam – ne írjam dilemmába kerültem. Alaptétel is lehetne, hogy a rozé borokat nem tartogatjuk, sem a szekrény tetején, sem a mélyén, hanem lehetőség szerint minél előbb elfogyasztjuk. Tisztán vagy fröccsként, kinek szájíze szerint. Ezzel ez nem történt meg, a szekrény mélyéről került elő és mire odaértem a találkozóra, már nyitva volt. Na, bumm, megnézzük.

A pohárban forgatva szép villányi borokra jellemző érett színe volt, de hiányzott a frissesség és a mozgékonyság belőle. A színe is inkább olyan ragyogás nélküli, nem zavarosnak mondanám, de olyan érzésem volt, mint amikor olyan emberrel állok szemben, aki már ébren van 36 órája. Illatában is hozza az elvárható villányi meleg illatokat és még a gyümölcs is ott volt benne. Sokat mondjuk nem kellett keresgélni, hiszen ezeket elsőre adta, egyenesen és egyértelműen. Ízre is megvan benne az a gyümölcs, amit az illatban megtaláltunk. Valahogy mégis olyan, hogy nem igazán esett jól. Nem a bor kritikája ez, hanem az időé, ennyit nem szabad a palackban hagyni. Volt benne minden, ami borrá teszi, de valahogy laposnak tűnt és üresnek, mint egy társalgás egy túlsminkelt, messziről csinosnak látszó nővel, aki aztán közelről majdnem az őrület jeleit mutatja. Menekülni kell tőle, ahogy a bortól is. (1500 – 2000 HUF)

Fröccsként, egy kis életet lehelt bele a szóda, de nagy csodákat nem tudott tenni. Sokkal fogyaszthatóbbá vált, de azért az ajtót most sem csapta ki és a korábbiakban felpörgetett játékos, üde érzés nem vett a hatalmába minket. Ezúttal így jártunk.

A hárslevelű egy szép fajta, Tokaj egyik alapszőleje, (nem) kicsit háttérbe szorítva a furmint által. Jól aszúsodik, de nagyon finom, kifejezetten elegáns száraz borokat is lehet készíteni belőle. Jelen tétel mátrai, és má' megin' a Balázs... Igen, megint.

A palackból, megnyitva azt (reduktív, csavarzáras), buja, érzéki illat tör fel. Hárs és méz. Sok méz. A korty viszont száraz, de zamatos, atyaég, de még mennyire! Már-már olyan érzésem van, mintha szárazra erjesztett mézbort innék. Mondjuk életemben nem ittam még mézbort :)

A korty telt; szép, erőteljes, de cseppet sem bántó savakkal. A szolid alkohol ellenére is érezhetően van benne anyag rendesen. Már korábban is írtam, most is ezt érzem: Balázs boraival tanítani lehet a fajtákat.

Igen, pont ilyen a tökéletes bor, ahogy én azt képzelem, szeretem. Erotikus, izgalmas, mégis nagyon könnyen csúszik. Játékos, de komoly is egyben. Szóval nagyon profi... majdnem azt írtam, hogy munka, pedig inkább alkotás. És ha még azt is hozzáteszem, hogy 2500 forintért elérhető (lesz nálunk is nemsokára), akkor egyértelmű, hogy orbitális BEST BUY.

A húsvéti időjárás nem kényeztet el jó idővel. Ilyenkor kimozdulni is alig van kedvem, nemhogy mindenféle elfoglaltságot szervezni. Még szerencse, hogy a szükséges „adag” borért nem kell menni sehova. (Az ünnepekre való tekintettel ’Trainspotting’ és ’Rekviem egy álomért’ vetítést tartottunk). Korábban is szóba került már, hogy helyes-e azonnal meginni az ízletes borokat, vagy érdemes eltenni őket későbbre, kivárva azt a pillanatot, amikor TÖKÉLETES lesz. Nem lehet ezt egyértelműen megválaszolni, de ezúttal határozottan jó ötletnek tűnik a pince/szekrény mélyének vásárolni.

Szeretem a Mátrát, szeretem a borászokat arrafelé, és szeretem, amit csinálnak. Na persze nem mindenkinek a munkája villanyoz fel, de majd ti is rájöttök szép lassan, kik is azok, akikre gondolok. Általában nem akarok én beállni semmilyen sorba, de a saját tapasztalataim is sokszor ugyanazokhoz az emberekhez vezetnek el, akikről a „műértő” többség ódákat zeng. Az egyike ezeknek a legényeknek Losonci Bálint. A borirodalom szépeket, jókat ír róla. A munkáit ismerve pedig én sem mondhatok semmi rosszat, hacsak azt nem, hogy az Ő esetében meg kell tanulni a dolgokat helyén kezelni. Nem keresgélünk itt tutti-frutti illatokat, meg a nagyközönség számára is könnyen érthető dolgokat. A kivételeket keressük, és azt a különcséget, ami Bálint valójából fakad.

Losonci Bálint – Zöldveltelini 2011 /Mátra

Ahogy a címben is szerepel, és a címkén is láthatjátok, 650 palack készült belőle. Elkezdünk dolgozni a dugóhúzón és erősen gondolkodunk, hogy helyes-e kinyitni a palackot. Már mindegy, megtörtént. Emlékszem, hogy a kóstoló alkalmával is ütött a bor és elhűltünk tőle, milyen. Mindezt szombat délben, hogy tudjuk hol a helyünk. Örömmel tudatom, hogy bár 1 év eltelt az utolsó alkalom óta, amikor kortyoltuk, a bor SEMMIT sem változott. Nem is tudom, hogy kellene-e neki nyugodnia, lágyulni a palackban vagy egyértelműen ilyennek született, mindenesetre már csak 1 alkalommal próbálkozhatok.

Illatában számomra szerény, rejtőzködő, levegőzés után is csak nagyon keveset mutat magából. Akkor is inkább a terület és a kezdődő tavasz nyersebb illatai érződnek, mintsem a könnyű buké. Bálintról és egy összehasonlítási alapként emlegethető velteliniről már van írás tőlem és Mr. Red tollából is. Szóval az első korty az illatok után semmi meglepetést nem tartogat. Kemény, nyers és agresszív, kiemelkedő savakkal és egyáltalán nem kispályás alkohollal (nézd a címkét: 15,5%). Száraz, azoknak való száraz, akik elboldogulnak a testesebb, vehemensebb italokkal is. Minden más esetben fájni fog, az ára is. Ahogy melegszik kicsit, lágyabbá válik és talán egy kicsit könnyebben fogyasztható is lesz, de attól a lényeg megmarad. Az utóérzése is ugyanolyan, nincs benne trükk. Egyenes és marcona. Most már értem a Bálint kóstolója utáni állapotot az akkori legénységen. Így utólag is, bocsánat. Ezzel számolnom kellett volna.

Mindenesetre ez egy remek bor, ha szeretitek a másodlagos és harmadlagos jegyeket is, és nem csak a gyümölcs kell. Nekem még van egy palack, majd megbontjuk és megint mesélünk róla.

Pont egy héttel ezelőtt tartottuk a Sauvignon Blanc kóstolót. (Akinek kimaradt a cikk, az itt olvashat róla.) Ezúttal kevesebben is voltunk és a szokásosnál is mértékletesebben fogyasztottunk. A kinyitott 4 palack így nem fogyott el - pláne, hogy megleptük magunkat egy vörösborral is a végére, csak a rend kedvéért - úgyhogy az este végén mindenki vitt magával valamit. Egy jó bor, amiben van minőségi alapanyag, amivel jól bántak a készítés közben, és az elkészítés folyamata nem a kémiaórára hasonlított, az általában tartósnak ígérkezik. Arra gondolok, hogy visszadugózás után - nem levegőn felejtve - általában pár nap múlva is fogyasztható és nem veszít - sokat vagy egyáltalán - az élvezeti értékéből. Szóval a kóstolt 4 borból 3 még így, egy héttel később is a hűtőben pihent, hiába na, zűrös időszak volt ez, így húsvét előtt. Összebeszéltünk hát, és 7 nap múltán újra pohárba került a maradék három nedű.

Ha egészen pontos akarok lenni, akkor csak kettő. Nagyon nem lepett meg, hiszen elég régóta fogyasztom Peti borait, de a két Benedek bor kerül az iható kategóriába. Gondolok itt arra, hogy a 2012-es és a 2011-es Benedek Sauvignon Blanc tételek, hűtőben tartva, 7 nappal később is ugyanazokat az illatokat (egy kicsit mondjuk már árnyaltabban) és ugyanazokat az aromákat adta. Még mindig dolgoztak a savai, még mindig fickándozott az ember szájában és még mindig jó volt kortyolni. Annyira jó, hogy nem lesz több után követés, a palackok elfogytak, végleg. Sajnos a Pántlika pince bora megfáradt és minden karaktere, ami az első kóstoláskor tetszett nekünk és kiemelte a mezőnyből a bort, elenyészett. Nem volt már jó, nem volt fogyasztható.

Mindezt azért tartom fontosnak megosztani, mert nem minden ember gyermeke fogyaszt napi szinten bort, sokszor csak egy pohárral kívánja azt, amit kinyit. Egy-egy nehezebb nap végén hazaérve kipukkantjuk azt a palackot, amit megkívánunk, fogyasztunk belőle, majd ami a palackban maradt, azt visszadugózzuk, és megy a hűtőbe. Aztán a következő pár napban elfelejtjük, vagy nem is gondolunk rá, vagy csak egyszerűen nem azt a bort szomjazzuk, és csak 3-4 nap múlva jut eszünkbe újra. Tegye fel a kezét önszorgalomból az, aki ilyenkor mély fájdalommal a szívében öntötte azt ki, mert nem bor, hanem lőre volt a tartalom. Megesik ez mindenkivel. Ez az, amikor a sokszor végletekig feszített borok, a tökéletes első benyomás érdekében kidolgozott tételek - még esetlegesen a drágább árkategóriában is - megbosszulják, hogy nem tudunk meginni 0,75 l bort egy lendületből. Kár érte! A borért, a korábbi szép élményért és nem utolsósorban, a pénzért. Jó lenne ezt előre tudni, de sajnos csak ráutaló jelek vannak, azok pedig, mint tudjuk, sokszor csalókák. Mindenesetre ezért is jó, ha az ember tud valamit a borászról és a munkájáról, mert így sok minden "sejthető" a boráról is. Egy újabb ok, hogy figyelmesen kóstolgassunk!

Kellemes Húsvéti Borozást mindenkinek! 

Nem titok, korábbi írásaimból is kiderülhetett, Ludányi Balázs egyik kedvelt borászom. Emberileg és szakmai megközelítésben is közel áll hozzám. A 2012-es kékfrankosát jól megdicsérgettük legutóbb (itt és itt), elárulom, abból az évjáratból a Cabernet Franc nálam még nagyobb kedvenc (már a '11-est is csíptem). A fehéreit is szeretem, úgyhogy vártam már a '13-as tételeket nagyon. Most, így húsvét táján elérkezettnek látom az időt a birtokfehér, majd a Hárslevelű felpattintására.

Kezdjük a Birtokborral. Szuper-szexi illat, dominálja a szürkebarát és a sárga-muskotály. Amúgy van benne még leányka, zenit és rizlingszilváni (férjezett nevén Müller Thurgau). Igen, uralkodnak az illatos fajták. Spontán erjedt, naná. Reduktív, csavarzáras. És ahogy ilyen setting után kell, ízben-textúrában hozza is a könnyedebb, gyümölcsös stílust. Hú, piszkosul itatja magát! Pedig nem operál maradékcukorral, száraz, mint a puskapor. Balázs úgy tűnik megfogadta a korábbi évjáratot ért kritikát, és visszavett a magas alkoholból, odafigyelt a szép savakra, az eredmény pedig egy olyan cucc, amit látatlanban ajánlhatok mindenkinek – anélkül, hogy tudnám kiknek, milyen alkalomra viszi. Merthogy ebbe senki sem fog belekötni, az biztos. Sem a kezdő, Irsain szocializálódott borissza, sem a tapasztaltabb, sokat látott fogyasztó.

Ebben a borban benne van minden, amit ebben az országban szeretek. Azok az ízek-illatok, amiket gyermekkorunk óta magunkba szívunk, a napsütés, Balaton, a sült-keszeg és a barátok. A család. A fröccsözés, a gyönyörű tájak és a jókedv. Igyuk meg gyorsan, hogy kicsit feltöltődjünk, mielőtt visszamegyünk az ÉLETBE, mert van ám ennek az országnak egy másik oldala is: a plazacicás-terepjárós intoleráns bunkók világa, a türelmetlenség, szorongás és a stressz eluralkodása, a betegség- és válási statisztikák éllovasának kétes dicsősége. Ez ellen védőital egy ilyen tiszta, derűs, megkérdőjelezhetetlen nedű. (2000-2200 Ft)

A Sauvignon Blanc nagyvárosi bor. New York jut eszembe és Woody Allen, ahogy egy manhattani bárban füstbe burkolózva (régen még lehetett...) vitatja meg bölcsészhallgató kinézetű barátaival és nálánál 20 évvel fiatalabb barátnőjével Kierkegaard Félelem és reszketését. A háttérben pedig Gershwin zenéje szűrődik át a taxi-dudák harsogásán. Aki nem csak hogy New York-i, de még a nevében is hordozza a bor szócskát! Legalábbis én így képzelem el a jó Sauvignon Blanc-t.

Képzelem, mert túl sok olyant, ami ezt az életérzést maradéktalanul adja, még nem ittam idehaza (ami az én hibám is, nem kerestem tudatosan). Eleve nem különösebben népszerű szőlő, ha már világfajta, akkor inkább a Chardonnay dívik errefelé. Ami érthető, mert a könnyed, gyümölcsös kategóriában nekünk van más (Irsai, Cserszegi, Szürkebarát). De mi azért szeretjük, és a poén kedvéért még egy hasonló árkategóriában lévő francia nedűvel is összevetettünk a kiválasztott három palack hazait, hogy belőjük, tudjuk-e hozni a nemzetközi színvonalat.

Benedek Epres Sauvignon Blanc 2012 – Mátra

Jól indulunk, az illat felcsigáz, sokat ígér, kóstolásnál viszont kapunk egy kis pofont. Mint egy csélcsap hölgyike, aki a flörtöléssel jól felhúz, majd finoman hárítja a közeledésedet. Az arcul legyintés itt karakán savak és egészen markáns ásványosság képében jelenik meg, utóbbira a gyümölcsös illatok alapján nem számítasz. Hiába vesz vissza Péter folyamatosan a rá korábban jellemző „nagy test - nagy alkohol - nagy élvezet” filozófiából, ez a bor még így, „visszafogottan” is nyomulós. Pedig a borász egyáltalán nem ilyen, inkább szerény, nyugodt embernek ismerem. Úgy látszik, alkotásaiban éli ki az elfojtott énjét :)

És természetesen, ahogy mindig, egy kis elutasítás csak még vonzóbbá teszi rajongásunk tárgyát. 2000 Ft, ha szereted, hogy a borban a fajtajelleg mellett a terroir is megjelenik, venni kell belőle.

Pántlika Gálickő Sauvignon Blanc 2012 – Dörgicse

Az előző, csavarzáras-reduktív tétellel szemben ez itt kapott hordót, már illatban is dominálnak a másodlagos jegyek, a színe is mélyebb. Kóstolva végtelenül lágy, lekerekített tétel – helló, helló, a Kék rapszódiáról volt szó, nem a Kék Duna keringőről! Szóval ez itt más. Nem annyira Sauvignon Blanc, mint amennyire jó, mint bor. Kiegyensúlyozott, könnyen fogyasztható, pedig van teste-lelke. Én speciel szeretem a harapósabb, pörgősebb, „nagyvárosi” stílust, de a társaság hölgytagjánál például ez volt a nyerő. Egy ezressel viszont hosszabb, 3 ropi körül szerezhető be borboltban. 

Benedek Epreskert Sauvignon Blanc 2011 – Mátra

Most áll meg a tudomány! Ez sem egy tipikus tétel, már illatban dominálnak a barackos jegyek, és a mélyebb szín is arra utal, hogy teljes érettségű, igen koncentrált anyagból készült. Fát is kapott szerintem egy keveset, vagy részben. A brutál alkohol mégsem lóg ki belőle, ahogy semmi sem lóg ki belőle. Péter itt érezhetően nagy bort akart csinálni, nem azt, amire elsősorban ez a fajta való, és láss csodát, nálam működik a dolog. Kár hogy már nem elérhető, mert vennék belőle. Sokat. 

La Forge Estate Sauvignon Blanc 2010 – Pays d'Orc

Ha már tipikus, akkor azt megint a külföldi palacktól kapjuk meg. Üde savak, és tankönyv-ízű bodzás-szalmás, zöld almás-citrusos jelleg. Úgy tűnik, bizonyos szempontból a külföldi borisszáknak könnyebb a helyzete: már a 7-8 eurós kategóriában biztosra mehetnek. Mégse irigylem őket nagyon, mert ha ez kell, akkor nekünk is itt a Nyakas, ezen túl viszont kis országunkban nem lehetetlen vállalás a benedekpetik, losincibálontok és ludányibalázsok felkutatása, megismerése sem. Akiknél a sztenderd nem, de a magas minőség garantált, ahogy az is, hogy szívük-lelkük, a terület, az időjárás, és egy kicsit a szerencse is benne lesz a borokban. Valahogy ez izgalmasabban hangzik, nem?

A fajtát még korántsem végeztük ki, Etyek-Buda ebben a stílusban megkerülhetetlen, sőt egyik kedvenc (megint csak kicsit különc) Sauvignon Blanc-om (Árvay) is kimaradt ezúttal, mert a kóstoló-minta nem érkezett meg időben. Szóval folyt. köv.

Török Béla – Fehérszőlő 2012 /Tokaj

Pohárban könnyed, halovány sárga (szalma) színben játszik, ami a megszokott édes borok mély arany színével szemben egy kellemes különbség. Illatában számomra rejtőzködő, könnyed, semmiképpen sem tolakodó, enyhén bodzás jegyeket hordoz. Leginkább fehér virágba borult fák jutnak eszembe. Így, a tavasz majdnem közepén pont ilyenre van szükség. Friss és üde, kóstolásra csábít. Kellemes, lágy édeskés íz jellemzi, ami a szájban bombaként robbanva gyorsan el is illan. Ettől viszont sokkal jobban fogyasztható, nem érezni úgy, hogy egy pohár után már nem kívánsz többet. Hasonlót tapasztaltam már Tokajban a Demetervin Szamorodniját kóstolva. Nyilván ki-ki képességeinek megfelelően fogyaszt, de ez a bor egy könnyű beszélgetés alkalmával igencsak megállja a helyét…, nem lesz telített tőle az ember.

Török Béla munkássága számomra még nem okozott csalódást, hiszen mindig magas színvonalon teljesít, de ez a bora kicsit meglepett. Ez persze pozitív meglepetés, mivel egy – tradicionális magyar fajta, ide vagy oda – kevésbé karakteres szőlőfajta, amit az eddigi kóstolásaim nem emeltek magasabbra a simán átlagosnál. Ezért lepett meg, hogy lehet ilyen JÓ is. Nagybetűvel. A hab a tortán pedig a bor árazása, ami nálam a minden kóstoláskor felmerülő „Finom és kellemes, na de mennyibe kerül?” kérdést alapjaiban teszi fölöslegessé. Helyesebben csak érdektelenné, mivel az abszolúte elérhető kategóriába tartozik. És ha már volt hab azon a tortán, akkor legyen koktélcseresznye is: a természetes édes borokra általában jellemző kisebb kiszerelés – értem ez alatt a 0,5, illetve kisebb palackokat – helyett ez egy klasszikus 0,75-ös palack. Könnyű tárolni, könnyű szeretni. Béla munkájáról szándékaink szerint, nem utoljára esik szó. (1400 – 1800 HUF)

Nehéz az ember élete, amikor vörösbor rajongók veszik körül, ilyenkor gyakran eltolódik a súlypont. Így volt ez legutóbb is, amikor 5 tétel került az asztalra. Egy a szerencsém, hogy ezúttal mind Kékfrankosok voltak. Sokáig nem találtam a helyem a vörösök között, de ez az egyik olyan fajta, amelyik megkedveltette velem azt. Elvégre nem lehet mindig csak fehér bort inni, illetve vannak is olyan idők, amikor nagyon kívánja az ember a vörösbort. Időnként pedig kifejezetten testet és tannint akar. Ezúttal azonban a tavaszra való, könnyedebb osztály felé evezünk. 

Eger Cottage – Vörös 2012 /Eger

Bukolyi Marcell munkájának a szélesebb világ felé nyitása, annak populárisabb ága. A hozzáállás, a minőség az olyan, mint a családi birtok bármely tételénél, azonban itt egy marketing arculat mögé bújtatott ördögöt hoz magával. Elsőre azt mondanánk, hogy nem is olyan ördögi, mert annyira lágy, kimunkált, itatja magát, jól egyensúlyozik a komoly–játékos mezsgyén. Ez az, ami a végletekig kidolgozottságból adódik, és ettől lesz olyan ördögi. Igazán szép marketinges munka….még szerencse, hogy ebben az esetben – mind a címke, mind a bor esetén – teljesen pozitív felhanggal. Nagyon kellemes vörös, amit akkor is szívesen fogyaszt az ember, mikor alapvetően nem is volt kedve a vörösborhoz. Árban az ingerküszöbön belül van, különösen, amikor tudjuk, hogy a vásárlás után nem ér majd meglepetés. Persze ez az első évjárat ebből a tételből, de bízunk benne, hogy a felfogás megmarad. Sokáig. (1900 – 2300 HUF)

Ráspi – Kopár 2011 /Sopron

Jó játék ez a borkészítés. Még szerencse, hogy soha semmi marketingfogás nincs benne. Kopár, mert a dűlőt, ahonnan a szőlő származik, így hívják és pont. Alapvetően ez is egy kékfrankos, csavarzárral megruházva és mint az előbb, a palack itt is mélyen hallgat a fajtáról. Ettől még a bor teljesen rendben van. Kerek és megvan mindene aminek meg kell lennie, bár nekem egy kicsit talán a kimunkáltság határain túl létezik. Mármint túl lett ez húzva (ami a szokásos Ráspi árazás és ennek a bornak az ára között érhető könnyen tetten). Erősen megosztó, el kell dönteni, hogy akarjuk vagy sem. Sokkal „tolakodóbb” és keményebb, mint az előző tétel, de ahogy mondani szokták, ami megosztja a közvéleményt, az általában jó. Az ásványosság egy ilyen dolog a borban, különösen amikor vörösről van szó. Nincs vita, szép illat, jó korty. Inni szeretnénk és lehet is….jó az ára, tehát megteheted. De vigyázz…kicsit karakteresebb és ásványosabb, mint gondolod. (2000 – 2300 HUF)

 Ludányi Balázs (Centurio Borház) – Kékfrankos 2012 /Mátra

Balázs egy egyenes ember, mind a munkájában, mind nagyjából minden másban, amiről eddig vele beszélgettem. A fentiekkel ellentétben, ő vállalja a kékfrankost a palackon is. Ahogy Mr. Red megírta, valahogy most ezzel kell operálnia a borászoknak. Azért szokták kerülni, mert a fiatalabb generáció máshoz van/volt szokva – kicsit sajnos negatív felütéssel – és ezért nehezebb nekik eladni a fajtát. Állítólag. Olyan ez mint a Bikavér története. Balázs ellenben valami olyat csinált ezzel a fajtával, amit egyébként a fiataloknak is bátran ajánlanék…mit ajánlanék, kötelezővé tenném. Van színe, van illata, van karaktere, adja a fajtát, de kapjuk a Mátrát és közben gyümölcs van és savak. Orgia. Történetesen tudom, hogy van benne alapanyag rendesen, és volt szerencsém a bor fejlődését követni. Kóstoltam hordóból, kóstoltam fiatalon, és most kicsit idősebben is, és még mindig működik. Fog is még egy ideig. Utalva Mr. Red ezzel kapcsolatos dilemmájára, én tartogatom a palackjaim. Amikor igazán érdeklődő emberek társaságába keveredek, akkor azért én is nyitok egy palackot. Jó az, ha mindenki találkozik széppel és tanulni is tud belőle. Igazából készült belőle egy cuvée…, na az az igazán nagy és szép OKOSSÁG. (2300 – 2800 HUF) 

 Pósta Borház – Kékfrankos 2009 /Szekszárd

Ebben az összevetésben ez volt a legkimagaslóbb borunk az este folyamán. Ez egy jó illatú, jó aromájú, jó egyensúly mellett egy karakteres, szép és kifejezetten könnyen iható bor. Annyira dolgoznak a savak, ami még éppen szerethető és játékosságot ad neki. A hordó szépen ott van, de még mindig ad annyi gyümölcsöt amitől a lányok is akarják. Kicsit karakteresebb – ami nem az évjárat és nem az érés kérdése – és sokkal klasszikusabb kékfrankos, mint bármelyik előző, de hiszem, hogy ettől válik a borisszák kedvencévé. Ami igaz, az igaz. Ez kell nekünk az otthoni borkészletbe, hogy amikor komolyan kell ’csevegni’ akkor legyen mellé valami ugyanolyan komoly. (2500 – 3000 HUF)

Az utóbbi időben volt szerencsém a szekszárdi vörösborok világába mélyebben is betekinteni. Nyilvánvalóan nehéz egy ottani bort hasonlítani a korábbiakban fejtegetettekhez, hiszen a régió egyértelműen ebben jó igazán. Ettől még nem hagyok fel az ismerkedéssel más vörösökkel a Mátrából és Egerből sem. Évjáratban sem passzolunk igazán, mert 2009 óta volt lehetősége a bornak eleget fejlődni ahhoz, hogy meghatározó élményt nyújtson. Az évjárat remek voltáról már nem is szólnék. Egy jó vörösbor sokat fejlődhet az idő elteltével, ezért a fenti - ifjabb - borok most virgoncabbak, frissek, de bőven fognak még alakulni, érni. Sokat. Az alapgondolatom ezzel az, hogy a 2012-es évjárat tételei lehetnek majd olyan jók, mint a 2009-esek, csak elég türelmesnek kell lennünk, hogy beérhessenek és ne fogyjanak el előtte.